Végigsétáltam újra az utcán. Semmi különös nem volt az egészben, már vagy ezerszer megtettem ezt az utat. De megláttam egy csillogást az út végén,és eszembe jutott egy régi kedves emlék. Oldalra néztem, és megláttam a fotósokat, aztán a tapsoló közönséget. A másik oldalon pedig a tanárunkat, ahogy ezt kérdezi: "Milyen érzés,hogy te vagy a legjobb?" Egyszeriben rajtam lett a világ legszebb ruhája, amiben csodásan néztem ki. Mosolyogva mentem tovább a kihalt utcán a fejemben dallamos zene szólt,és egyszer csak kiértem a kifutó végére. Megláttam mi volt az a csillogás. Egy szempár, amit órákig néztem volna még. Az a szempár akiért felmentem, akiért harcoltam. De mire odaértem lenézett, és némán elsuhant. Egy pillanatra talán elbizonytalanodott a mosolyom, de kis idő múlva, mikor sikerült tökéletesen megcsinálnom a hármas forgást, már újra mosolyogtam. Ott volt minden amit egyszer akartam. Rákacsintottam a fotósokra és megindultam visszafelé. Újabb forgás, újabb mosoly, s mikor ránéztem a fiúra megint ott volt. Visszasétáltam a kifutó elejéhez, és szinte hallottam ahogy a közönség sikoltozik, ha erősen koncentráltam még azt is észrevettem, hogy állva tapsolnak. Aztán befordult egy biciklis , és mintha semmi nem történt volna mentem tovább az utcán....mint régen,mint mindig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése