“I’ve always been in love with her, and I feel like an a**hole that I’m doing this to Jodi, but I just want her back.” –Tina

medál

olvasáshoz: http://www.youtube.com/watch?v=oWYp1xRPH5g

Azt szokták mondani, hogy ha valamit nagyon akarsz, akkor meg is kapod. Igen, mellette ott vannak a függelékek is, miszerint oda kell tenned magad érte, küzdened kell, nem szabad feladni, szívből menni-menni előre. ÉS aztán megkapod. Ott lesz a tenyeredben, az ujjaid között fogod, simogatod és a szívedhez öleled. Ez a boldogság. Csodás, ragyogsz. Legszívesebben egy szobába zárnád mindezt. Egy kis zugba ahová nem jöhet be soha többé semmi rossz, és gonosz. Csak Ő van és te, csak gyengédség és szeretet.

És aztán mi lesz?- tehetik fel a kérdést. Mi lesz azután, hogy minden amire vágytál teljesült az életedben?

Élvezed, több dolgod nincsen.

De vigyázz! Becsüld meg minden nap, hogy veled van! 

sosevoltálmégisvagy

Sietve futottam át a szobán, nehogy bármi fontos ottmaradjon. Aztán a kezembe kaptam a napszemcsit, és kisurrantam a szobából. A folyosón, amin végig kell nem mint nap mennem, régi ütött kopott képek vannak kirakva. Mindig végignéztem őket, de csak úgy át futólag, nem égett bele úgy az agyamba mint a Szerelem Szinopszisa amit  Tőle kaptam a féléves évfordulónkra. Az ágyam felett lóg, és a hátuljára van egy kis szöveg írva, azzal az indokkal, hogy nehogy elfelejtsem egy pillanatra se, mi is volt egykor kettőnk között. Szóval ez a hosszú folyosó megint átölelt a borzalmas beteg sárga színével. Szokásához híven a hangosbemondó megint pattant egyet mikor elmentem alatta. Megszokott volt már minden,hiszen egy éve járom ugyan ezt az utat. Le a lépcsőn, köszönni a portásnak aztán ki a kapun és át az úton. Ugyan az minden..mégis most először...a szívemben ott volt az a félénk kis dübörgés, melyre oly régen vártam. Az érzés, hogy vége van.

Aznap reggel mikor kinyitottam a szemem eltűnt a szívemből minden súly. Szabad lettem. Több mint egy év után azért nem is csoda, hogy ennyire nyomott hagyott bennem a felszabadulás. Komolyan tudtam örülni minden kis lépésnek, ritmusosan futottam végig a járdán... a fülemben a kedvenc számom és csak siklottam a levegőben mint egy madár... elfordultam az utcán, és elsétáltam a buszmegállóig. Pont időben érkeztem.

A busz útvonalára sajnos nem emlékszem...nem tudom hányan sétálhattak át éppen akkor a Belvárosi hídon, vagy hogy sok ember volt e a Széchenyin... hosszú percekre elhomályosult előttem minden, ahogy felszálltam a 71esre.

Hogy hová mentem? Hozzá....elmosolyodtam mikor eszembe jutott a szép szeme...

Annyira boldog voltam amikor végre beértem a Mars térre. Elsétáltam még vagy 15 percet ezután, de gyorsan odaértem a lakásához. Már biztosan vár, gondoltam. A kapucsengőhöz nyúltam volna, de belém hasított a fájdalmas valóság.

Leültem a padra, és csak néztem az ablakát. Nem tudtam mit csinálni.... sírva fakadtam, szótlanul, meg se rezzent az arcom közben.

Ott volt, tőlem nem több mint 10 méterre, mégis sokkal messzebb mint akármikor.

Erre a napra vártam már több mint egy éve. De ez a nap sosem jön el.

Tudod, van az a mondás, hogy a sorsunkat saját magunk irányítjuk. Befolyásoljuk a jövőnket a saját cselekedeteinkkel.
Pontosan tudom, hogy mit akarok! És ígérem, mindent meg is teszek érte!

Annyira boldog voltam mikor végre beértem a Mars térre. Elsétáltam még vagy 15 percet ezután, de gyorsan odaértem a lakásához. Már biztosan vár, gondoltam. A kapucsengőhöz nyúltam, és meghallottam a hangját.
"-Te vagy az? Gyere fel!"
Én pedig rohantam a boldogságom felé. 
A pillanat, mikor először ölelt át ott, ahol a szerelmes történetünk következő 2 éve fog zajlani..leírhatatlan volt. Azt hiszem sosem fogom elfelejteni azt a furcsán mormogó édeskés érzést a gyomromban. Sosem voltam még annyira boldog, mint az első szegedi csók éjjelén.

...igen is vannak, megunhatatlan dalok, elfelejthetetlen pillanatok, és őrökké tartó igaz szerelmek!

Léteznek azok az érzések ott mélyen legbelül a szívedben, amitől eláll a lélegzeted, amitől a bőröd megfeszülve libabőrzik és mitől a torkod azonnal kiszárad.

Csak egy pillantás, ahogy rád néz szerelmed csillogó tekintete....
És megérted. 

Mi is az igaz boldogság!
Mi is az igaz boldogság?

- Nem szeretsz már? 

- Nem tudom. (...) Azt hiszem, még mindig szeretlek. Csak éppen nem érzem.

Jean-Paul Sartre

Éjféltől hajnalig imádtam. 

A szánkon vacogott a csók. 

Köd hullt. A nedves éjszakában

lassan dalolva ballagott. 

És sírt. És sírtam én is, én is, 

és sírtak fönn a csillagok.

Don't leave me now 

Don't say good bye 

Don't turn around 

Leave me high and dry