Késéssel indultam suliba. Beléptem a suli ajtón, az udvaron már senki sem volt, de órákon sem. A folyosón állt egy tömeg, Dina körül. Eltörte a kezét mint a baba! Akkor értettem meg…
Tehát amit a babákkal játszanak az a valóságban is működni fog. Robin jutott eszembe, hogy így talán az enyém lehetne, de ott van neki Dina. Lementem a könyvtárba és rágugliztam =)
Itt azt írják, hogy csak akkor teljesül a valóságban is, ha kislány játszik vele, de a babákkal nem lehet befolyásolni az embereket, csak a cselekedeteiket, de azt is csak akkor, ha ugyanazt gondolja vagy szeretné megcsinálni. Más különben nem.
Ebédszünet volt amikor pár lány odaült mellém az osztályból, és ahogy kell pletykáltak. Bevettek engem is és megtudtam, hogy Dina minden pénteken 3-kor találkozik a focipályánál egy fiúval, de Robin erről nem tud.
Nem gondoltam volna Dináról, hogy képes erre és úgy éreztem muszáj cselekednem valamit Robin boldogsága érekében. Suli után ahogy csak tudtam, rohantam haza , le sem vetkőztem, beállítottam Ellie-hez és babázni kezdtünk … Alig vártam a másnapot, mert holnap péntek következett. Várnom kellett. Három óra előtt kimentem a focipályához, elbújtam egy bokor mögött és kíváncsian vártam mi fog történni. Pontban 3-kor megjelent Dina a bekötött kezével, és hozott magával egy ismeretlen fiút is. Nem hallottam miről beszélnek, de nagyon izgatottak voltak. Vártam. Gyerünk Robin! Gyere!, gondoltam.
És jött is! Kétségbe esett arcot vágva, maga sem tudta mit keres arra, csak ment, egyenesen a focipálya felé. Becsuktam a szemem ezért csak egy nagy hangot hallottam, amint valaki dühösen belerúg egy labdába és ahogy Dina bocsánatkérően cincog valamit. Hát bejött. Robin végre nem él hazugságban. Kiosontam onnan és utána akartam futni, de sehol nem találtam. Lógó orral sétáltam haza. A kapu előtt egy szál vörös rózsával várt valaki. Ő volt az.
– Azt hittem, soha nem érsz haza.– mondta Robin.
– Rám vársz?– kérdeztem.
– Rád. El kell mondanom valamit.– felcsillant a szemem.
– Itt vagyok és hallgatlak, ültem le mellé.
– Mikor megláttalak, olyan furcsa érzés fogott el. Nem tudom létezik– e szerelem első látásra, de ha igen, azt hiszem ez az volt. Imádtalak az első pillanattól fogva, és ezt neked hoztam.– nyújtotta át a rózsát.
– Gyönyörű. – feleltem.
– Idáig nem mutattam ki érzéseimet mert nagyon sokat csalódtam már, de benned látom azt amit még senkiben. Dinát nem is szerettem már és meg is csalt.
Közelebb hajoltam hozzá és megvigasztaltam. Amióta itt lakunk erre a pillanatra vártam. Megcsókolt és ezt nem a babák hatására tette, én csak azt játszottam meg, hogy leleplezze Dinát, őt már a saját érzései vezérlik. Tényleg fura dolog, beismerem. Alig ismerem, mégis odavagyok érte és imádom. Majd az idő megoldja. – gondoltam este, mikor anyuval és apuval vacsoráztam.
Ellie bent maradt a szobájában az új zenélő táncszőnyegével, amire kb. 2 hónapja várt. Kapóra jött. Vacsi után besompolyogtam a szobába, felkaptam a babákat, a házat és felvittem őket a padlásra. Pontosan oda akartam visszatenni ahol találtam, mert ahogy alakultak az események mindenkinek jó, és nem akartam, hogy a kishugim ezt véletlenül elrontsa. Örülök, hogy rátaláltunk erre a házra és a rejtélyes babaházra. Letettem volna, ha nem lett volna a helyén egy füzet. Ez állt rajta: „Ha a szíveddel nézed, egészen gyönyörű!” Egy napló volt. Egy lány írta, talán a halott kislány anyukája, erre nem jöttem rá. Egész életét ebben a faluban töltötte. Írt arról is amikor még nem volt kijárási tilalom. Minden benne volt. Azt a titokzatos estét is, amikor visszatértek a régi titokzatos lakók. Hú, kirázott a hideg. Ebben a faluban mindenki megbolondult? Nem léteznek szellemek! Nem jön vissza, aki meghalt! – mondtam, de aztán ránéztem a babaházra, és cseppet sem voltam benne biztos, hogy igazam van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése