Ez annyira furcsa... de most komolyan, gondolj csak bele. Én a barátaimra, a lányokra az osztályból, meg a kedves emberekre felnézek, és valahogy nem tudok azonosulni velük. Kevesebbnek érzem magam tőlük. Ők mások.. jobbak. Ha belépek az osztályba az jut eszembe... mennyi csodálatos ember. De rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok kevesebb. Azt hiszem, hogy mindenkinek jobb élete van az enyémnél. Hogy mindenki jobban tanul, megértőbbek a szülei, és nincsenek problémáik. De ma amikor egy számomra fontos ember mosolyogva rám nézett és megkérdezte, hogy boldog vagyok-e, rögtön rávágtam, hogy igen. 

-Dóri, te olyan szerencsés vagy, mindig mosolyogsz. Neked olyan könnyű.

Mindenki ugyan úgy érez. Mindenki ugyan úgy öltözködik, mindenkinek ugyan az a kedvenc száma. Nem vagy kevesebb te sem! Ne aggódj:) Mások sem aggódnak...