Mikor annyira összevesztek,hogy sírni lenne kedved,és eleged van az egészből.Hátat fordítassz és lassan elindulsz az ajtó felé.Ő még mindig a maga igazát mondja,a fejed már tele van.Eleget kiabáltál,abbahagyod,és abban a pillanatban mindent megbocsájtassz.Zúg a fejed.Mindennél jobban szeretnéd ha utánnadjönne és azt mondaná"Kérlek bocsájts meg,nem akartalak megbántani,lehet,hogy igazad van..."Már elhalgatott és lefelé bámul az ágyon ülve.Megfordulsz,hogy a szemébe nézhess,de ő nem néz rád.Vársz,szinte már nem is haladsz,csak állsz egyhelyben.-És most?-kérdezed reszkető hangon.Hagyod,hogy elmenjek,és hogy soha többé ne láss?
-Azt csinálsz amit akarsz,engem nem érdekel.
Rámeredsz kedvesed arcára,de ő még mindig lefelé néz.A szíved alig ver.Hát ennyi volt...Nagy léptekkel,sietve kirohansz,magad után bevágod az ajtót,az üveg majdnem kiesik.Sikítassz a sötét udvaron állva,közben előtörnek a könnyed is,majd csak annyit érzel,hogy egy meleg védelmező kéz átkarol,és azt mondja-meghalnék,ha nem látnálak többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése